Bizalom

Az ember mindig magányos marad.
Csalfa vágy legyőzni a gátakat,
Hiába szeretsz, ölelsz, adod ki magad
Nem maradsz más mint múló pillanat.

Miért van hiszed, hogy szeretnek
S mikor kellene senki sincs veled,
Nincs kivel megoszd bánatod,
Ki ugyanúgy érezné át gondod.

Ha szeretsz azt sem kiálthatod szét,
Mert ezzel okoznád az érzés vesztét,
S ha azt érzed bárki veled van,
A következő percben az támad rád nyomban.

Ha azt hiszed neki szüksége van rád,
Nyomban bebizonyítja önállóságát,
S ha neked kellene segítsége,
Éppen nem ér rá akkor ő se.

Kire bízhatnám rá lelkemet?
Istenre csak, Ki sosem csap be.
S ha terhemmel csak magam találkozom,
Bensőmben erővel Ő segít bajomon.

Benne még nem csalódtam sosem.
Még akkor sem ha fájt ítélete.
Tudtam megérdemlem mindazt mit adott, 
S a csapásokkal is csak bíztatott.

Isten országát a hit teremti meg.
Ki hitben jár élettel telik meg.
Ez az élet ad nekem erőt ma,
Hogy békességgel induljak magányos utamra.