Vagyok

Magamban dajkálgatom
Minden fájó gondolatom,
Hogy megértsem mit kell tennem,
Mi helyes az életemben.

Mert mindent csak egyszer próbálhatok,
S mert éveim száma egyre fogy.
Meglátni, jót tenni, alkotni akartam,
De Isten nélkül semmi maradtam.

Le kell győznöm önmagam gátjait,
S nem tart más józanon csak a hit.
Szürke felhők gomolyognak,
Ha nem vigyázok elrántanak.

Nehéz terhek szorongatnak, 
Túl kell lépnem, mert megfojtanak.
Senki, semmi, üres vagyok
S hogy magam után mit hagyok?!

Tudja a csend mely körülölel,
S elrejt magában ha kell.
Élni, szeretni akartam, 
De folyton folyvást elbuktam.

Az űrből jöttem,
S rettegtem űrt viszek tova.
Hogyan lehetne szívem jó,
Ha sorsom oly mostoha.

Megnyertem a világot valaha,
De beleolvadni nem tudtam soha.
Vagyok  kinek teremtettek,
Szabadnak született.

Dacos magányomban 
Jártam utam egyedül,
S hálával áldoztam az Úrnak,
Hogy formál, nem menekül.

Majd megtaláltam mindazt,
Mire korábban vágytam,
Társat, családot, vigaszt,
Mit mindig is akartam.

Ki vagyok én? 
Csak te tudhatod.
S te is csak akkor 
Ha valóban akarod.

Vagyok egy hang 
A mindenség zajában,
Mely kiált s elhalkul
az üres világban.

Vagyok egy pillanat
A képzelet világában.
Egy újabb árnyalat
Az est alkonyában.